Ég veled, legdrágább virágom!
Szív boldogsága, ég veled...
Magam küszködjem e világon:
Mennyekben így rendeltetett.
Itt az idő. Nincs mi segítsen.
Most mindörökre válni kell.
Ha a szív elhal - tudja Isten! -,
Hogyan éljen, hol vesszen el...
Mindenütt a bogáncs se zöldell,
Ág senyved, ha nincs harmata.
A hullt lomb egy-szín lesz a földdel -
Szívem hogy éljen egymaga?
A hajnal nem hoz nékem enyhet,
A langyos szél nem csillapít.
Az éj sötétje nem pihentet,
Nap fénye kedvre nem derít.
Ahogy keserű harmat árad,
Úgy hull a könnyem, végtelen.
Szívem egyre marja a bánat...
Senki nem osztja meg velem.
Csak a szomorufűz, az ért meg,
Örökké síró ágai:
Csak az a madár, mely a fészket,
Tegnapi fészkét nem leli.
Nap nap után könnyes ebédem
Áztatják balsorsfellegek.
Esőként zúdul szenvedésem -
Nem oltja ki szerelmemet.
Szerettelek - mindig szeretlek,
Amíg rám nem borul a föld.
Lelkem ott fénybe föllebeghet:
Téged keres...jár körre kört.
Minden szerelem: örökélet,
Földi sorsa bármily sivár -
A tört szívek gazdát cserélnek:
Szerelmük Isten őrzi már.
/Ford.: Tandori Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése