Ó, én dalocskáim, kedves vigaszaim!
Bízom tireátok szívem-panaszaim:
Boldogan zokogok, ha már tiveletek
Előszámlálhatom tenger keservemet.
Sírós panaszokra, epedve-zokogva:
Tanultam dalolni, mint erdő kakukkja.
Hatalmasok kése, szívemben a táncod!
Raktak a nyakamba súlyos szemü láncot.
Görnyednem ezért kell, kenyérhajat rágnom:
Árván, mint gyilkos lélek e világon.
Őseim de messze, csillagokba írva!
Keserves szívemet nincs, ki megnoszítsa.
Testvéreim messze! Nyugatnak-keletnek.
Ha még nem feledtek, biztos elfelednek.
Messze te is, hattyúm! Én fehér madaram,
Aki így vár téged, keserves sorsa van.
Miért, hogy sajnálod hó-színe szárnyadat?
Miért, hogy kerülöd nyomorult házamat?
Karomat kitárom...várlak örökösen.
Ázom keserűség kínja-könnyeiben.
/Ford.: Tandori Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése