B. Brecht: Emlékezés A. Máriára

1

Szeptember volt, kéklő szeptember és csönd,

Kis szilvafácska nyúlt fejünk fölött.

Ott tartottam halvány, csöndes szerelmem,

Mint drága álmot, karjaim között.

A bűvös nyári égen a magasban,

Rég észrevettem már, felhőcske állt.

Fénylőfehéren és fönt, mérhetetlen,

Midőn felnéztem, eltűnt, messzeszállt.

2

Azóta sok-sok hónap tűnt a múltba,

S úszott el az időben csendesen.

A szilvafák közül sokat kivágtak,

S ha azt kérdeznéd: Hát a szerelem?

Azt mondanám: Emlékem sincs felőle.

S habár kétkedve pislognál felém,

Arcát nem tudnám semmiképp idézni,

Csak azt, hogy megcsókoltam egyszer én.

3

S a csókot is feledtem volna régen,

Ha az a felhő nem lett volna ott.

Azt őrzöm még, és őrzöm mindörökké,

Fénylő-fehér volt, s fentről villogott.

A szilvafák talán virágzanak még,

S a régi lány hetedszer szül talán.

De az a felhő percekig virult csak,

Fölnéztem, és a szél elkapta már.

/Ford.: Csorba Győző/