Gazdagon s teherrel megrakottan
baktat át a napfény,
ereje sápad,
de sugara a pólusok alá nyúl
s melegzsákot rak
rohanó vértesek zsibbadó vállára.
Fák, házak, hegyek és folyók arcára
dús zamattal csorran a csókja,
sűrű olaja viharokat csendesít,
amelyek mellünk mélyén rohannak,
fájdalmunk láza megenyhül
s tekintetünk büszke vitorlái
megereszkednek.
Lassabban fut a hajó, de ringása
mélyebb
s tükörbe, ha nézek ilyenkor,
szemünk mélyült csodakútján
higgadtabb és szebb panorámák
gazdagult képe lombosul,
s ha látjuk is szemünk alján a friss
barázdát,
tudjuk, új szépségek s tavaszok
örökvirágai
csírába most indulnak benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése