2015. június 9., kedd

Váci Mihály: A csepergő időben


Négykézláb a fellegek,
Esik eső eseget.
Farkával legyez a szél,
szuszog, legel, mendegél.
Múlik minden, kezdődik,
mi e földön időzik,
Én az időt előzöm,
múlok, múlok: - kezdődöm.
Ugyanazon időben
bölcsőben, temetőben:
- egy ringat, más eltemet:
haldoklom és születek:
meghalok, feltámadok:
- éled bennem egy halott.
Szívem nehéz, mint a sír,
s könnyű, mint a nyárban a nyír,
föld és gyökér kötözi,
égre szél lövöldözi,
alattam föld mélye nyíl,
s várok, mint húron a nyíl.

Lábammal a dús mezőt:
kaszálgatom az esőt.
Tántorgok, nem esőben:
a csepergő időben.
Sző az eső, az idő,
szőnyegébe belesző,
old, köt, választ, elkever
milliók színeivel:
arcom hízelgi, veri,
véle van szemem teli.
Lábam köré ontva sárt,
fejem fölé szivárványt:
tapos mint a kazlakat,
térden álló házakat:
megcsúfol, termékenyít,
kalászt zúz, magot kinyit:

úszik: - bibliai cet, -
Ninivében partra tesz,
gyomra bűze fal, emészt,
s kötök tőle, mint a mész.

Tántorgok, ver az eső,
köpdös, csókol az idő.
Megyek. Nincs eresz, tető.

Ringat bölcső, temető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5