Google+ Followers

2015. június 2., kedd

Wystan Hugh Auden: Altató



Hajtsd karomra, édesem,
alvó, védtelen fejed.
Idő és láz égeti
gyermeteg szépségedet,
és a földnek a gyerek
tiszavirág-életű -
ám karjaimban hajnalig
lélegezzen egy virág,
vétkes és halálra-szánt,
de mindétig gyönyörű.

Lélek s test határtalan:
a szeretőket, akiket
megbűvölt lankáira dönt
a jólismert önkívület,
Vénusz látomást szakaszt,
csillag-összetartozást,
együtt-izzást és reményt,
míg sziklák és jégmezők
elvont képe rezgi föl
a remete gyönyörét.

Hűség, biztonság, ahogy
kong az éjfél, elriad,
mint ha elzúg a harang:
mennyi divatos bolond
fontoskodik és nyafog:
mindenért fizetni kell,
az összes vészjel erre int,
ám ezen az éjszakán
egy nézés, egy suttogás,
még egy csók se vesszen el.

Szépség, álom, perc halott.
Fújjon a hajnali szél
álmodó fejed köré
olyan édes pirkadást,
melyben áld a szív s a szem,
a múló világ elég,
szomjas délben nyugszanak
az önkénytelen erők,
s bántó éjen őriződ
minden földi szerelem.

/Ford.: Gergely Ágnes/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5