Z. Tábori Piroska: A tejkút

Volt egyszer egy király, annak olyan csodálatos kút állott az udvarában, amelyik mindég telis-tele volt édes tejjel.

Hát egy reggel jelentik a királynak, hogy egy csepp tej sincs a kútban, az éjjel mind elapadt, vagy valaki kiitta. Megharagudott a király, meghagyta a szolgáinak, hogy lessék meg az éjszaka, hová lett a tej. A szolgák vigyáztak is, de amint éjfélt ütött az óra bizony elaludt valamennyi. Nem is volt reggelre a kútban egy csepp tej se, pedig napközben mindég szinültig megtelt.

Akkor a király egész akó szilvapálinkát öntetett a kút tejébe. Aki kiissza bizony elalszik tőle. Jól is tette, mert ahogy reggel odamentek a kúthoz, hát egy óriás fekszik mellette s még akkor is horkolt a megivott pálinkától. A király bezáratta az óriást a vastoronyba. Nem is itta ki többet a kútból a tejet.

Hanem egyszer a kis királyfi labdája berepült a torony ablakán, és az óriás azt mondta, csak úgy adja vissza, ha a királyfi kiengedi a toronyból. A királyfi ki is engedte, az óriás meg adott neki egy aranyvesszőt. Azt mondta, hogy amikor felnő, azt a vesszőt dobja a kútba, a többit meglátja.

Felnőtt a királyfi, egyszer eszébe jutott az aranyvessző. Bedobja a kútba, hát egyszeribe eltünt a tej belőle, a királyfi szépen leereszkedett, gyönyörű virágos mezőre ért, a mezőn kis házacska állott, ebben lakott a legszebb leány. De bizony a legcsúfabb boszorkány őrizte. Hanem akkor éppen aludt. A királyfi fölkapta a szép lányt, futott vele fölfelé, de megcsendült ám valamennyi virág, amerre elfutottak. Felébredt a boszorka, az is szaladt utánuk. Hanem a királyfi gyorsabban futott. Hamar fölkapaszkodott a veder kötelén, ahogy fölértek, egyszeribe megtelt tejjel a kút, a boszorkány beléfulladt.

A királyfi hazavitte a szép leányt, feleségül vette és bizony boldogan éltek halálig. Az óriást egyik sem látta többet.