Emléked már oly ódonan aranylik...
Ha este véle búsan bíbelődöm,
Már úgy csillantja lelkem, mint nagy,
antik
Gyűrűjét agg kéz, reszketőn, tűnődön...
Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt
Lelkem, s várná, hogy mint gigászi szolgák
Jelenjenek elém a régi vágyak,
De egy se jő már, s nem röpítnek hozzád...
S egy este majd, míg úgy mered sötéten
Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem,
Tört bútorok az olcsó, vak szobákban,
Lelankad lelkem karja bánatában,
A kincs kisiklik ájult ujja közül,
S setét lombok közt lassan messzegördül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése