George Tipirceanu: Lárma egy válóper körül

Misu Szté Popescu elhagyja a párját,

Ezt sokan vitatják, bőven kommentálják.

Mondják:  sor erre Misu miatt került,

Háza nélkülözte a szükséges derűt.

Nem bírná ki senki sokáig mellette,

Szerencséje volt, hogy Zoét elvehette,

Mert az eltűr mindent, cipeli a terhet,

Elviseli némán, mit ember viselhet,

Más azt meg nem tenné semmiféle kincsért,

De az asszony egy szent: földreszállt szelídség.

Pedig szegény Zoe, ha eszes, nem tart itt,

Mert ő elszalasztott sok-sok fényes partit.

Zsorzs Atanasiut, persze nőtlen korban,

Meg akarta kérni egy bankár is, Goldman,

S Guta Popindau bor-nagykereskedő,

Kikkel együtt Misu nem is említhető.

Exisztenciákat dobott íme félre,

Csak hogy egy akárki legyen most a férje.

Mikor szegény Zoé megismerte őt,

Misu csak lézengett, s nyakán volt a csőd.

S azóta vár Zoe, s mindhiába várja,

Hogy eltűnjék Misu rengeteg hibája.

Soha sincsen otthon vacsora időre,

Pláne, fizetéssel haza se vetődne.

Elkóborol minden rosszhírű lebújba,

Botrányokat rendez, s este elmegy újra,

Ezt még meg lehetne bocsátani végre,

De a nagy baj: Misu erkölcstelensége!

Az asszony is tudja, s úgy tesz, hogy nem látja,

Mert Misunak madam Virlan a babája,

Egy torzkép... s a férfit biztosan megfogja,

Pedig oszlop-lábú, s feje szénaboglya,

Perszóna... affektál... csúf és egy rosszféle...

Nem is tudni: Misu mit akarhat véle?

Sokaknak viszont más véleménye van,

Mivel Misu férjnek igazi arany.

No de Popescuné! Nincs csöpp hála benne,

Pedig Misu nélkül vénkisasszony lenne...

De útjába akadt egy jóságos marha!

Azt aztán megfogta, ujjára csavarta...

Mert hiszen Vasluiban történt a dolog,

Misut odahívták épp a rokonok,

Szép bérházuk volt ott, habár csak vidéki,

S a konyhában váltig magyarázták néki,

Főként délben, mikor az ebéd már kész lett,

Hogy Zoe kisasszony házias természet.

És - senki se mondja, hogy vak volt vagy bigott,

De a franciához nem nagyon konyított,

Francia könyveket szerzett nemsokára,

S Misut kérte meg, hogy "titkukat föltárja",

(Kacérkodott véle.) Így ment napról napra,

Ma egy csók... Azután... ugyan ki tudhatja?

A francia könyvek meg a többi dolog:

Így a szegény fiú beleháborodott.

Bár ez mind mellékes, rossz fényt vet a lányra,

Kinek ráadásul nem volt hozománya.

Három ház? Az isten a megmondhatója!

Azt beszélik: inkább három viskó forma...

Kérdezzék meg Lambrut, s kérdezzék meg főleg

Paladenét, ezt a talpig úrihölgyet,

S bárki, aki látta, tudja a valót,

Avval ment csak férjhez, ami rajta volt.

Misu persze másként nősülhetett volna...

De a nőnek mégis nagyon fenn az orra,

S ahelyett hogy tisztelné, s férjével törődne,

Csak hisztériázást lehet látni tőle,

Szegény Misunak még szuszogni sem szabad,

Mert a felesége fején van a kalap.

Viszont - s hazudik, ki másféléket állít -

Az a nő mellette megtehetett bármit.

Este járt pletykálni a barátnő-haddal,

Regényt is olvasott a díványon nappal,

A cselédjük pedig (most fogadott újat)

Kulccsal a zsebében akármihez nyúlhat,

Nyitva van előtte szekrény, éléskamra,

Így hát a szemüket bátran kilophatja.

Mások úgy tudják, hogy Lipmanné a minap

Bemutatta Zoét valami mukinak.

Iorgu Damian nevű, vén éjjeli lepke,

S van valami köztük, egyéb mi lehetne?

A nő tudniillik sose beszél róla;

Madam Stematénak mégis elárulta:

"Oh, ma chére, az milyen szép és nemes lovag!"

De Madam Stamate elmondta titkukat,

S elég, ha csak néhány egyén továbbmondja -

Így történt meg aztán, hogy egy kisasszonyka

Névtelen levélbe mindezt beleszőtte,

S annyit írt alája: "Egyik tisztelője."

S tovább azt írta - tudom hallomásból - :

"Kompromittálja Önt neje egyszer-másszor".

S a férj át se vette - nem volt rajta bélyeg,

Így hát ez is elmúlt. Szóval az a lényeg,

... Hogy Misu ház-ügyben Vasluiba ment akkor,

Viszont egy barátja a Nemzeti Banktól,

Bebeszélte neki, az volt a tanácsa:

Hogy a vonatjegyét Chitiláig váltsa.

S a kritikus óra lelje őt menetben,

Aztán visszatérjen, szóval érje tetten.

S megtérve Popescu, s a villanyfényt látva,

Szép lassan fölmászott a kerti palánkra,

Majd bedörömbölt a hálószoba ajtón,

Mire egy hang bentről kiszólott, hogy "Pardon".

Zoe pedig gyorsan rákezdett a szóra

(Mert nagyon késő volt, rég elmúlt tíz óra),

Azt hitte a lárma kanmacskától ered

De Misut meglátva, majd hogy kővé meredt.

Ő meg így szólt rájuk elragadtatottan:

"Bocsánat, amiért alkalmatlankodtam."

Kabátját rátette kézi kofferére,

Majd Damianra nézett, s megindult feléje,

És csak annyit mondott "Jó estét, barátom"

(Damian meg olyan lett, mint az alabástrom).

"Már nem társalogtok? Késő van csakugyan,

De ön ne siessen, mélyen tisztelt uram."

Úgy mondta, hogy senki ne gondoljon rosszra,

Majd Damianhoz lépett, hogy jól felpofozza.

"No de, Popescu úr! Várjon, bizony isten,

Ha történt valami, ne menjek el innen."

Damian, összehordott persze hetet-havat,

De mikor alkalmas volt rá a pillanat,

Látva, hogy a dolgok rosszul állnak-formán,

Meglépett...

No erre kirobbant a botrány.

A nő meg a férjét "drágámozta" újra,

Számításból, persze, hátha megpuhulna;

De amikor végül látta, hogy nem lehet,

Még ő kezdte adni a megsértett felet,

Mert hogy ő szerette egy kicsit a férjét,

Ki most kimutatta a foga fehérjét.

Azután zokogott az ajtónak dűlve,

S onnét sikította "Te egészen hülye!"

*

Ezek a beszédek alaptalanok,

Mert senki se tudja, mi is volt az ok.

Úgy látszik pénteken fordult az ügy jobbra,

Ugyanis az utcán mentek karonfogva.

Ma este, hogy az ég kiderülni látszik,

Lám, Procopiéné mivel várta Táncit,

Ki szabásmintát kért valami ruhának:

Hallod? Popescuék most már nem is válnak!

/Ford.: Bajor Andor/

/Forrás: G.Topirceanu: Egy kicsi tücsök balladája. Versek, paródiák/