Juhász Ferenc: Fecske

A tintakék égbe,

mint suszterszögecske

fúródik a kemény

magasba a fecske.

Csapkod, cikkan, s ahogy

megvillan a teste,

elolvad, mint kézben

jégeső-szemecske.

Szabadság madara,

bársonyszárnyú lélek,

ó, de boldog vagyok,

hogy szabadon élek.

Nézem most a fecskét,

kiáltok repesve:

ni, hogy cikkan, röpdös,

testvérem, a fecske.

Anyám, kinek gyönge

szívéből szakadtam,

rabnak szült, - már dalom

szállhat szabadabban.

Este, mikor szagos

párnámra feküdtem,

s nyakig az örömbe

bújva elmerültem,

az ablakon át, mint égő

búzaszemecske,

csillag szállt az égről

kemény tenyerembe.

Vele beszélgettem,

halkan, énekelve,

s megláttam a tükrön,

ott alszik a fecske.

No, te égi pajtás,

gyermeke a rendnek,

fészek helyett most a

szívemen pihensz meg?

Szóltam, s odavettem

magamhoz az ágyba, -

pötty szívével vert a

szívem dobogása.

Reggel, ahogy lángban

lobogott az ablak,

a fecske kiröppent,

nekiszállt a napnak.

S én szóltam, szabadság

forró szerelemben,

soha, soha, soha

ne veszíts el engem!