Ó álmaimban aluvó!
Szemed pillája rebben,
Mint méz a sejtben, felragyogsz
szétszórt emlékeimben.
Emlékezz hát! A túlnehéz
homályban hogy hajoltunk
egymás felé, hogy készülődött
változhatatlan sorsunk.
Felém hanyatlott homlokod,
s önnön szándékom ellen
csókoltam idegen fejed
fájdalmas szerelemmel.
Mint kimerült menekülő,
ha lélegzete fárad,
úgy érzem, szinte fojtogat
mellembe gyűlt hiányod.
Mert minden tefeléd sodor,
akármi lesz a vége.
Nem védem már magam, s magad
te is hiába véded.
Emlékezz hát! A jeges éj
üres örvénye érint.
Fejünk felett a zord idő
vad látomása érik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése