Google+ Followers

2015. november 4., szerda

Vlagyimir Majakovszkij: Este


Gyűrötten omolt a fehér a pirosra,
dukátok özönnel a zöldbe peregtek,
sárgán ragyogott fel a kártya, kiosztva,
szurtos keze közt a sok ablaküvegnek.

Mit bánta a tér meg az utca a házak
mélykék tunikáit! A lába merő seb
volt már, mit a kunkori lángkarikáknak
abroncsa fogott, az imént sietőknek.

Kúszott a tömeg sebesen kanyarogva,
cirmos cicaként, s kapu nyelte be távol:
mind vinni akart valamit haza ott a
fénylő kacagás csoda-gombolyagából.

Ruhák puha mancsa karomra fonódott
s én visszanevettem, amíg hahotázván
verték a dobot s riogattak a mórok:
a homlokukon kivirult papagájszárny.


/Ford.: Kálnoky László/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5