2015. november 19., csütörtök

Z. Tábori Piroska: A vizi tündér


Volt egyszer egy szerencsétlen molnár. Olyan szerencsétlen volt, hogy akármihez kezdett, semmisem sikerült néki. Elkeseredésében kiment a tó partjára, gondolta, beleugrik és azzal vet véget a sok bajnak, nyomorúságnak. Amint ott áll a parton, hogy elbúcsúzzék Isten szép világától, gyönyörű szép tündér jelent meg előtte. Kérdi a tündér: - Mi bajod molnár? – Elmondja a molnár, hogy milyen szerencsétlen. Azt mondja a tündér, sohse búsuljon, ő majd segít rajta, lesz annyi pénze, hogy még meg is sokallja. Cserébe csak azt adja néki, ami a házában a legfiatalabb. A molnár tudta, hogy a macskájának reggel született hat kis fia, odaigérte hát a tündérnek. Hanem mikor hazament, akkor ijedt csak meg! A kapuban várta a legénye, nagy örömmel messziről kiabálta már, hogy a molnárnénak kis fia született.

A tündér megtartotta, amit igért, a molnárékhoz beköszöntött a szerencse. Amihez fogtak, pénz lett belőle. És a gyerek is szépen nőtt, úgy látszott, hogy a tündér megfeledkezett róla, mert nem jött el érette. Szép, deli legény lett, de olyan feleséget is keresett magának, akinek nem akadt párja. Aranyhaja a földet seperte, ha kibontotta. Boldogan is éltek, nagyon szerették egymást, semmi híja sem volt boldogságuknak. Hanem egyszer, amikor a fiatal férj a tó partján sétált, valami gyönyörű éneket hallott a vízből. Lehajolt, hogy megnézze, ki énekel, hát két fehér kar nyúlt ki és behúzta a vízbe.

Kereste a felesége, összejárt érte erdőt, mezőt, hiába. Leült a tó partjára és ott siratta az urát. Amint ott sír, apró zöld béka ugrott az ölébe. Az asszony nem kergette el, megsimogatta, még legyet is fogott neki. Akkor azt mondja a béka: - Jó tett helyébe jót várj. Tudd meg, hogy az uradat a vizi tündér tartja fogva. Akarod-e megszabadítani? – Feleli az asszony: - Már hogyne akarnám! – Akkor vágd le tőből az aranyhajadat, fonj belőle hálót, terítsd a tóra és várj.

Az asszony nem sokat gondolkodott, levágta a haját tőből, hálót font belőle s a tó vizére terítette. Hát egyszer csak felbukkant az ura, magára borítja az aranyhálót, jött utána a gonosz tündér is, de nem tudott keresztül nyúlni a hálón, hogy visszahúzza. A férfi kiugrott a vízből, hazament a feleségével, de bizony többet sem ment a tónak, hiába énekelt a gonosz tündér olyan szépen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5