Kiss Jenő: Diófa

A szemed dióit
feltörte a bánat -
Mondd, mi bánt ma téged,
kedves diófámat?

Az, hogy leveleid,
hullanak, mint fátylak?
S eljön majd a nap, hogy
meztelenül látlak?

Ne sajnáld, ha lombod
lábadhoz ereszted -
ne bánd: fiatal fa
lombtalan a legszebb!

Lábad majd bokáig
benne áll ruhádban:
lenge avar fát nem
övezhet puhábban!

- Jere - mondom akkor,
s ágad, mely kinyúl majd,
megfogom, mint olaj-
barna pici ujjat:

- Jer, fám, lépj ki, lépj ki
csipkés avarodból!
Törzsedet ha látja,
ruhádra ki gondol?

(1934)