Kiss Jenő: Gyertyaszentelő előtt

A házakat még fegyveres
őrszemként őrzi az eresz,
jégcsap-szuronya villog:
a tél zord fogsága tart még,
ül az ember néma rabként,
s szívén ott ég a billog.

Ki szólt, hallgatni kénytelen,
a csend ott gubbaszt a hegyen
s lógatja le a lábát -
érzi: tenni kéne itt már,
vár minden, s nem tudja, mit vár:
a vért vágyak zilálják.

Ám híre sincs még semminek,
még szivárványban a szinek,
s még boltban az ég selyme -
s nyugszik a nap elheverten:
barlangszerű fellegekben
aranybundájú medve.

Még nincs itt Gyertyaszentelő,
és addig nem búvik elő,
bár álma nyugtalan már -
szerte hó, jég, ám amarra
- délen - indul már a barna
medvetáncoltató nyár.

Indulj csak, jöjj titokban, ó,
nyár, fény! reményráncoltató!
Már nyugtalan a medve -
Nyugtalan a szív az álom,
nyugtalanság a világon:
unt rabságot levetne.

(1935)