Kiss Jenő: Hóesésben

Ma hóhullásban baktatok haza,
szemem pelyhek közt vész el -
Mállik a mennybolt szűz vakolata,
s behint hűs, lenge mésszel.

Világ padlásán titkon vaj' ki jár?
Súllyal kicsoda lép ott,
hogy fent az ívelt mennyezet, nyomán,
tört meszet hullat és port -?

Riadt szemem föl fürkészve tekint,
szívem el-elfúl gyötrőn -
Ha! szinte hallom ónos lépteit -
Vagy tán csak képzelődöm?

Mostan nagyot hág: átlép a Tejút
vén mestergerendáján,
majd szétnéz: pillantása körbefut
a végtelen homályán.

Kiáltanék, de cserben hagy a szám -
mint a szegény, ki nemrég
disznót ölt és hijúja padlatán
már hallja: rabló nesz kélt,

és félretett kis étkéért vacog,
- úgy reszketek magamban:
ott csüng hitünknek tápláléka, ott,
füstöktől eltakartan,

ott csüng ezüstlő gomolyok között -
olyannyi lélek étke!
Ki jár sunyítva nála? Rá ki tör?
Félek, aggódom érte,

féltem szegény, bús, éhes életünk
kis téli tartalékát -
Ha ez is elvész, mi lesz itt velünk?
Lesz-é mi még reményt ád?

Lesz-é mihez majd nyúlni, ha gyötört
lelkünkben dúl az ínség? -
Valaki járkál a fejünk fölött -
hullong a mész - - Segítség!

(1936)