Kiss Jenő: Tóban tükröző szonett

Mint félig vízzel telt, rozzant ladik,
korhadok zsombék közt, a partra húzva,
nem lendít már a nyúlt evezők rúdja
a tövén hódot rejtő nádasig.

Szellő ha érint, s az is csak alig -
Hol a vihar, mely bordám zengve dúlta?
Már többé nem ringok át oda túlra?
S hol révészem, a gondtalan, a víg?

Hő víz mállaszt és éles fagy hasít -
reám már nem vár parttalan, csak partos!
Mi köt ide? Békanyál vagy balsors?

Untan megoldom habok csokrait,
a víz nem mozdul, csak csillan tükörként,
a sorsom megfordul benne, mint tükörkép.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Sorsom megfordul benne, mint tükörkép.
A víz nem mozdul, csak csillan tükörként,
untan megoldom habok csokrait.

Mi köt ide? Békanyál vagy balsors?
Reám már nem vár parttalan, csak partos,
hő víz mállaszt és éles fagy hasít.

Hol révészem, a gondtalan, a víg?
Már többé nem ringok át oda túlra?
Hol a vihar, mely bordám zengve dúlta?
Szellő ha érint s az is csak alig -

A tövén hódot rejtő nádasig
nem lendít már nyúlt evezők rúdja -
korhadok zsombék közt, a partra húzva,
mint félig vízzel telt, rozzant ladik.

(1935)