Kiss Jenő: Tönkből sarjadt vesszők

Mint fatönkből gyenge vessző,
nemzedékünk szerteszét nő:
tarolt erdőn kusza cseplesz -
Hős sudár belőle nem lesz.

A fát, szüntén vad viharnak,
felvágták fejszés hatalmak,
csak a csonkja maradt itt meg,
ebből hajtjuk vesszeinket.

Mért kárhoztunk cserje-sorsra?
Csak olyan sarj nő magosra,
melyet múltak roncsa nem köt -
Egy gyökérből ki vár erdőt?

Úgy kéne: külön - de egyért!
S nem így: együtt, de csepleszként,
nem vesszőként, melynek árthat
minden korcs nyúl, belerághat.

Álmunk más volt: szálfa-álom,
de már késő, vége, látom -
csonkát szül a csonka élet,
koronánk, ég, el nem érhet!

(1936)