Ördögh Szilveszter: A csikó

-Eltévedtem - gondolta a csikó, és ijedt tekintetét újra körbehordozta a látóhatáron. Messze, a folyót szegélyező fák, bokrok mögött egyre alább süllyedt a nap, rőt fénye nem vakított már. - Eltévedtem - riadt ismét a bizonyosság a csikó szemében, tétován forgatta csillagfoltos homlokát, körötte fűcsomók, lomhán cserepeződő szik, benne fölfakadó hajszálerek: férgek folyosói.

Vézna hírnök-szellő iramlott az éjszaka hideg leheletével. A csikó fölkapta a fejét, a távolban apró házat látott, kis fehér foltot a szürkeségben, mellette magasba kapaszkodó, sovány nyárfa, rozzant kútágas-feszület. Vágtatni kezdett a ház felé, az izzadság előbb átitatta szőrét, majd kis patakokba gyűlt, s medret vájt magának.

A gyorsvonat olyan puhán, észrevétlenül indult, hogy az utasok meghökkenve kiáltottak föl: "Nézd, már megyünk!" A kalauz kinyitotta lyukasztójával a kis szekrényt a peronon, és fölkattintotta a villanyt. "No, bekapcsolták a villanyt, most már látunk!" - mondták az emberek, s mégegyszer elfészkelődtek.

"Te osztasz, Jóska!" - szólalt meg egy kerek, piros képű férfi, szemében nevetés szikrázott, s durva, fekete kezét játékosan összedörzsölte.

Az öregember levette a kucsmáját, mintha köszönt volna a távolodó városnak. Az öregasszony megbontotta a fekete kendője csomóját az álla alatt, s kendőjének két csücske, mint gyűrődött, rövidke hajfonat, sután himbálódzott sötét ruhájába vesző melle előtt.

A fiatalember rágyújtott, homlokát ráncolta, nézte a sárga, lustán szóródó fényt.

" Te csalsz, Jóska, az anyád istenit!" - nevetett a kerek képű, és a térdeken billegő aktatáskára dobta a kezében maradt lapokat. Előkerült egy literes üveg, körbeadták, mindenki húzott belőle.

"Korán sötétedik" - motyogta az öregasszony."Jön az ősz" - bólintott rá az öregember, de nem fordította meg a fejét.

A vonat ide-oda ringatózva futott a sötétség felé.

A csikó elfáradt. Botorkált a ház körül, bebámult riadt szeme az üres ablakon, habzó szája csak szikkadt, kiszálkásodott vályúra talált. A nap elmerült, a sötétség előmászott a fák, bokrok mély odvából. Eltévedtem. Hol vagyok, - nyerített a csikó, s a nyerítés visszariant a fülében. A homály fakóvá mosta homlokán a csillagot, eltűnt a fehér piheszőr is a bokája fölött. A verítékerek hangtalanul ivódtak föl a poros szőrcsomók lápjában.

- Hol van az anyám, hol az istálló, hová lett a kisgazdám?! - jajdult fel a félelem a csikóban.

A sötétség hálót dobott a tájra, csak néhány csillag bújt el hatalma elől.

A csikó kétségbeesett vágtába kezdett.

"Jó csajok, mi? Megkettyinteném az egyiket, hogy kettéállna a füle!" - Fiatalemberek röhögtek a folyosón, kezükben sörösüveg, szájukban cigaretta.

"Cseszd meg, Jani! Neked mindig huszonegyed van?" - "Van annak, aki el nem issza!" - "Nem látsz már te, Jóska, szemüveg kell neked!" - nevettek, körbeadták az üveget. A fiatalember fáradt volt, mintha elszöktek volna agyából a gondolatok.

A két öreg moccanatlan meredt a vakságba.

Részeg imbolygott végig a kocsin, marka sörösüveget szorított, néha elbődült:"...a szívem egy vándorcigány...Messze van még a söntés?...a szívem egy vándorcigány..." A fiatalember homloka megforrósodott, szédült.

Fölállt, kiment a peronra, nagyokat lélegzett.

Egy cigány hegedűt cincogtatott, körülötte katonák, szájukból ömlött a füsttel az ének:...szeretném a homokórát megállítani, szeretném az emlékeket elfelejteni..."

A fiatalember csöppet megnyitotta az ajtót, a résen bevágott a hűvös levegő. Hallgatta, ahogy dalolnak a kerekek.

A csikó fölkapaszkodott a töltésre, üvegszál-vékony lába megbotlott a síneken. Fejét fölkapta, hallotta, ahogy tompán ciripel a láthatatlan huzal. Fürkészőn hallgatta ezt a furcsa neszt, aztán tétova léptekkel elindult a sínek között.

A fiatalember becsukta az ajtót, rágyújtott. Holnapra mindent elfelejtek, gondolta, és visszament a fülkébe. Figyelte, ahogyan imbolyog cigarettájának hamvadó izzása az ablak fekete tükrében.

A vonat kényelmesen, dudorászva futott a síneken.