Alekszandr Puskin: Ördögök

Gyűl a felleg, száll a felleg,
búvik fenn a holdkaréj,
záporoznak sűrű pelyhek,
zord az ég és zord az éj.
Szánon szűz havakba vágunk,
cseng a csengő: csin-csin-csin...
Szörnyű út ez pusztaságunk
láthatatlan utain.

- Hajrá, hajts!...- "Uram, hiába,
nem bírhatja már a ló,
elvesz itt szemem világa,
vág a szél és vág a hó.
Nincs út, és nő a hó a széllel,
erre balszerencse vitt,
s most a rossz lélek vezérel,
az kerget minket itt.

Nézd, most csúf száját kinyitja,
köp, süvöltő hangot ad:
nézd, a mély felé taszítja
most a megvadult lovat.
Most előttem - megnagyítva -
útjelző gyanánt kinyúlt,
aztán villant, mint a szikra,
pattant és a ködbe hullt."

Gyűl a felleg, száll a felleg:
búvik fenn a holdkaréj,
záporoznak sűrű pelyhek,
zord az ég és zord az éj.
Állunk, hasztalan siettünk.
Néma csengőnk. Hogy havaz!
Áll lovunk...Mi az megettünk? -
"Vén facsonk vagy farkas az."

Nő a hóvihar vadulva,
szél zihál, a ló nyihog.
Nézd csak: ott van, ott les újra,
nézd, a két szem hogy lobog!
Száguld már a ló riadva,
cseng a csengő: csin-csin-csin...
S látom, már a rém csapatba
gyűl a puszta halmain.

Ártó lelkek száz alakban
(holdfényben dereng a domb)
ott kerengnek nagy csapatban,
mint a szélvert őszi lomb...
S mind danolnak megbomolva
és az ének oly fura...
Mire szól? Halotti torra
vagy boszorkánylakzira?

Gyűl a felleg, száll a felleg:
búvik fenn a holdkaréj,
záporoznak sűrű pelyhek,
zord az ég és zord az éj.
Rémek szállnak nagy rajokban
fel magasba - mennyien!
És a kín e vad jajokban
szétszakítja a szívem!

/Ford.: Áprily Lajos/