Erdélyi József: Ember a hóban

Szürke az ég, fehér a föld,
feketén suhannak,
elátkozott lelkek gyanánt
a pápista varjak.

Állnak a fák, mint kísértő,
fehérleples vázak,
gallyaik közt kárörvendő
szelek hahotáznak.

Ember cammog ott a hóban?
vagy felemelkedve
két lábára, odujából
kiugrasztott medve?!...

Nincs itt medve az erdőben,
nem kell megijjedni:
ember az ott, szegény ember, -
könnyü kinevetni.

Oly szomoru: fehér hóban,
ahogy megy, sötéten! -
Ha legalább az árnyéka
menne vele, kéken!...