Fjodor Tyutcsev: Uram, küld le vigaszod

Uram, küld le vigaszod arra,
ki, míg körötte nyár lobog,
koldusként egy-egy kert előtt a
kemény köveken vánszorog!

Rácson át, lopva, nézi selymes
völgy fáit, árnyát, hűs gyepét:
mindez csak álom neki, mindez
a könnyűség és frisseség.

Nem hívja vendégszeretően
zöld pázsit, tömött lomb ege,
nem érte áll a levegőben
a szökőkút gyöngyfellege.

Az a derengő azúrbarlang
nem várja, édes rejtelem,
s ezüst párával az a harmat
őt nem üdíti sohasem.

Uram, küld le vigaszod arra,
ki, míg körötte nyár lobog,
koldusként egy-egy kert előtt a
forró köveken vánszorog!

/Ford.: Szabó Lőrinc/