A kérők már nagyon kerülgették a házat, s a kisfiú ezt igen gyanúsan és ellenségesen nézte. Különösen Zsuzsika néni volt ellenség. Már ha meglátta, hogy totyog a kerítésen kívül, forróság öntötte el, s szinte reszketett az ismeretlen haragtól. Juliska nénje, úgy tűnt fel neki, mintha veszedelemben volna, idegen férfiak céloznak rá, nem tudja mit akarnak vele, de nem jót. Egyáltalán a rendetlenség bántotta. Mikor olyan szép nyugalomban élnek ők itt a tanyán, az apja, az anyja, Juliska meg ő meg a cselédek. Az egész tanya rendben van, s akkor jön Zsuzsika néni, és fel akarja fordítani az ő szép életüket. S még az egészben az a leginkább felháborító, hogy sem az apja, sem az anyja nem utasítják ki Zsuzsika nénit, ezt a vén boszorkányt, s Juliska is csak nevet...Mit nevet? Lekapja a fejét, s maga elé nevet és viháncol. Nem tudja, milyen rosszat akarnak vele?
A kisfiú Matyival játszott, a kossal, mikor jött a tanyaudvaron Zsuzsika néni a kerítés felé.
- Döfd meg - mondta a kosnak.
De a kos nem értette, s a kisfiú csak állott és nézte ellenségesen a nénit, hogy jön zöldre fakult fekete ternóruhájában, mint a vész. Mire bejött volna a belső udvarra, kapta magát s beszaladt a kamarába, ahol az apja borsót zsizsikeltetett:
- Édesapám, édesapám, mán megint gyün.
Az apjának nagy borzas bajusza megrázkódott a nevetéstől. Akkor barackot nyomott a kisfia fejére, s kiment és látta, hogy Zsuzsika néni jön.
- Ennek szabad bejönni - mondta -, ez Nagy Andrásné, Bodolay Zsuzsika. Ugye Zsuzsika?
Zsuzsika néni csak pislogott rá, aztán meghajlott, és azt mondta:
- Így ni, tekintetes uram, kesztyűbe, derukciósan jöttem - és simított kesztyűs kezével a másikon, úgy mutatta, hogy nem tesz szégyent a rokonságon. Vigyáz ő mindig, hogy ne kompromittálja a családot. Az nem zavarta, hogy az egyik kezén női kesztyű volt, a másikon pedig férfikesztyű.
A kisfiú csak még ellenségesebben nézte, ahogy látta, hogy az apja mekkorát kacag a Zsuzsika nénin.
Ez pedig, ha már benne volt, tovább is mutogatta magát:
- Így ni, tisztába jöttem! - s hozzáfogott felhajtogatni a szoknyáját s megmutogatta, hogy milyen tiszta fehér neki még az alsószoknyája is.
- Jól van, Zsuzsika - mondta az apa, s deres bajsza csakúgy csiklandozta az orra hegyét is. Aztán vígan kiáltott a felesége után, s Zsuzsika néni bement a házba, az apa meg a borsó után.
A kisfiú tovább játszott a kossal.
Megtalálta az apja pipáját, ami le volt téve a tőkére. Felvette s csattogva kiveregette a tenyerébe, ahogy az apja szokta. A kos odadugta az orrát, s ő tréfából megkínálta a kis tenyerében a kivert dohánnyal. A kos meg megette.
Ezen nagyon elcsodálkozott, s beszaladt, megmondta az apjának. Az meg azt mondta rá:
- Még jót is tesz neki.
A kisfiú tovább nem törődött mással, csak azzal, hogy a kost ellássa ilyen ínyencséggel. Csak éppen úgy, fél füllel figyelt oda, hogy Zsuzsika néni gazdag legényt ígért, Tassonyi nevűt. Meg azt is hallotta, hogy mondta, hogy ha inkább akarják, egy Andrási nevűnek hozza el a Pista fiát, aki még a vincellériskolába is járt már. A kisfiú csak abból ítélt, hogy akit inkább akartak, azt abból lehetett megtudni, hogy mind a hárman jobban nevettek rá. Így ő már tudta, hogy Zsuzsika néni az Andrási Pistát hozza, mikor valami egy hét múlva újra beállított egy nagy mafla legénnyel.
Az úgy esett, hogy ő az állásoknál volt, mikor ezek jöttek, s nem vették észre, hogy ő ott lebzsel, s hallotta, hogy Zsuzsika néni megállította a legényt s megmagyarázta neki, hogy úgy viselje magát, hogy meg ne látsszon rajta, hogy paraszt.
- Porold le a csizmádat - mondta neki -, verd le a szép fekete nadrágodat. Megvan még a vastag szivar? Nem törött össze? Húzd fel a kezedre a kesztyűt, mind a két kezedre. Keresd elő a szép tajtékszipkát, aztán, ha majd ott leszünk, vesd szét a két lábadat, ha leülsz és gyújts rá a szipkában a szivarra, hogy lássák, hogy milyen nagy úr vagy. Aztán majd kérdezd meg a kisasszonytól, hogy akar-e a feleséged lenni?
De a kisfiú csak hallgatta ezt. Nem szólt, de nagyon szeretett volna valamit csinálni.
- Döfd meg, döfd meg - mondta a kosnak. Csak az nem értette.
A kisfiú nem ment a ház felé. Valami olyan érzése volt, hogy Juliskát most eladják a gazdag parasztnak. Nem tudta mi az, ami nyugtalanítja, csak vágtatott, s a kos utána. Mert úgy össze voltak szokva, hogy a kos egy percre el nem maradt volna mellőle.
Nagyot futottak a tarlón, megkergették a gyöngytyúkokat, s azok rikácsolva szállottak meg a búzakereszten, mintha vasat vernének. A kisfiú belekapaszkodott a kos zsíros gyapjújába, s azt rázta meg a szivaros parasztfiú helyett. Bezzeg az most veti szét a lábát a szobában a zöld díványon, s szívja a szagos szivart. Nem is akart hazamenni, míg az Andrási Pista ott van, de egyszer csak elunta a futást, s fájdalmas kíváncsiság támadt benne, hogy Juliska megvan-e még, vagy azóta feltrancsírozták.
Hát az András még mindig ott volt náluk, de már kísérték kifele, s hallotta az édesapja hangját, ahogy szépen, vidáman mondta a legénynek:
- Majd meglátjuk, még nem tudunk mit mondani.
A kisfiú összehúzta a szemét, s gyűlölettel nézte az idegen legényt, aki most elővette a pipáját a magyarnadrág zsebéből, és elkezdte veregetni a tenyerébe.
A kos meg figyelni kezdett rá s odaballagott a legény csizmájához és felnézett rá, fel a tenyerére, amit a pipán csattogtatott. Még bégetett is egy kicsit, de a legény nem értette, hogy a bagót kéri, csak játszogatott a pipával, s egyre jobban pattogtatta a tenyerébe, a bagót kiszórta, aztán az agyara közé fogta a pipát.
A kos erre elkezdett curukkolni hátrafelé, a kisfiú már látta, mit akar, s lélegzetvisszafojtva leste, megteszi-e?
Hát mikor már jó messze volt a nagy kos, hupp, nekiveselkedett, nekiiramodott és teljes erővel megöklelte a legényt, hogy az váratlan előre bukott orral.
- Mi a fene van evvel a kossal? - kiáltotta az apjok és még segített is, ahogy tápászkodott felfelé a legény.
De a kos nem hagyott békét, újra curukkolt, s újra mégegyszer nekiiramodott a legénynek, aki ingyen se várta az újabb támadást, s még egyszer letérdelt. Éppen Juliska előtt, s ahogy takarni akarta a szégyent, hogy egy kos felöklelte, azt mondta:
- Kisasszony, hé, hát lesz a feleségem?
De Juliska nem tudott felelni, úgy kacagott.
- Mit akar ez a kos? - mondta az apa, és belerúgott a kosba.
- Nem adta néki a bagót, azér - ujjongott a kisfiú.
A kisfiú Matyival játszott, a kossal, mikor jött a tanyaudvaron Zsuzsika néni a kerítés felé.
- Döfd meg - mondta a kosnak.
De a kos nem értette, s a kisfiú csak állott és nézte ellenségesen a nénit, hogy jön zöldre fakult fekete ternóruhájában, mint a vész. Mire bejött volna a belső udvarra, kapta magát s beszaladt a kamarába, ahol az apja borsót zsizsikeltetett:
- Édesapám, édesapám, mán megint gyün.
Az apjának nagy borzas bajusza megrázkódott a nevetéstől. Akkor barackot nyomott a kisfia fejére, s kiment és látta, hogy Zsuzsika néni jön.
- Ennek szabad bejönni - mondta -, ez Nagy Andrásné, Bodolay Zsuzsika. Ugye Zsuzsika?
Zsuzsika néni csak pislogott rá, aztán meghajlott, és azt mondta:
- Így ni, tekintetes uram, kesztyűbe, derukciósan jöttem - és simított kesztyűs kezével a másikon, úgy mutatta, hogy nem tesz szégyent a rokonságon. Vigyáz ő mindig, hogy ne kompromittálja a családot. Az nem zavarta, hogy az egyik kezén női kesztyű volt, a másikon pedig férfikesztyű.
A kisfiú csak még ellenségesebben nézte, ahogy látta, hogy az apja mekkorát kacag a Zsuzsika nénin.
Ez pedig, ha már benne volt, tovább is mutogatta magát:
- Így ni, tisztába jöttem! - s hozzáfogott felhajtogatni a szoknyáját s megmutogatta, hogy milyen tiszta fehér neki még az alsószoknyája is.
- Jól van, Zsuzsika - mondta az apa, s deres bajsza csakúgy csiklandozta az orra hegyét is. Aztán vígan kiáltott a felesége után, s Zsuzsika néni bement a házba, az apa meg a borsó után.
A kisfiú tovább játszott a kossal.
Megtalálta az apja pipáját, ami le volt téve a tőkére. Felvette s csattogva kiveregette a tenyerébe, ahogy az apja szokta. A kos odadugta az orrát, s ő tréfából megkínálta a kis tenyerében a kivert dohánnyal. A kos meg megette.
Ezen nagyon elcsodálkozott, s beszaladt, megmondta az apjának. Az meg azt mondta rá:
- Még jót is tesz neki.
A kisfiú tovább nem törődött mással, csak azzal, hogy a kost ellássa ilyen ínyencséggel. Csak éppen úgy, fél füllel figyelt oda, hogy Zsuzsika néni gazdag legényt ígért, Tassonyi nevűt. Meg azt is hallotta, hogy mondta, hogy ha inkább akarják, egy Andrási nevűnek hozza el a Pista fiát, aki még a vincellériskolába is járt már. A kisfiú csak abból ítélt, hogy akit inkább akartak, azt abból lehetett megtudni, hogy mind a hárman jobban nevettek rá. Így ő már tudta, hogy Zsuzsika néni az Andrási Pistát hozza, mikor valami egy hét múlva újra beállított egy nagy mafla legénnyel.
Az úgy esett, hogy ő az állásoknál volt, mikor ezek jöttek, s nem vették észre, hogy ő ott lebzsel, s hallotta, hogy Zsuzsika néni megállította a legényt s megmagyarázta neki, hogy úgy viselje magát, hogy meg ne látsszon rajta, hogy paraszt.
- Porold le a csizmádat - mondta neki -, verd le a szép fekete nadrágodat. Megvan még a vastag szivar? Nem törött össze? Húzd fel a kezedre a kesztyűt, mind a két kezedre. Keresd elő a szép tajtékszipkát, aztán, ha majd ott leszünk, vesd szét a két lábadat, ha leülsz és gyújts rá a szipkában a szivarra, hogy lássák, hogy milyen nagy úr vagy. Aztán majd kérdezd meg a kisasszonytól, hogy akar-e a feleséged lenni?
De a kisfiú csak hallgatta ezt. Nem szólt, de nagyon szeretett volna valamit csinálni.
- Döfd meg, döfd meg - mondta a kosnak. Csak az nem értette.
A kisfiú nem ment a ház felé. Valami olyan érzése volt, hogy Juliskát most eladják a gazdag parasztnak. Nem tudta mi az, ami nyugtalanítja, csak vágtatott, s a kos utána. Mert úgy össze voltak szokva, hogy a kos egy percre el nem maradt volna mellőle.
Nagyot futottak a tarlón, megkergették a gyöngytyúkokat, s azok rikácsolva szállottak meg a búzakereszten, mintha vasat vernének. A kisfiú belekapaszkodott a kos zsíros gyapjújába, s azt rázta meg a szivaros parasztfiú helyett. Bezzeg az most veti szét a lábát a szobában a zöld díványon, s szívja a szagos szivart. Nem is akart hazamenni, míg az Andrási Pista ott van, de egyszer csak elunta a futást, s fájdalmas kíváncsiság támadt benne, hogy Juliska megvan-e még, vagy azóta feltrancsírozták.
Hát az András még mindig ott volt náluk, de már kísérték kifele, s hallotta az édesapja hangját, ahogy szépen, vidáman mondta a legénynek:
- Majd meglátjuk, még nem tudunk mit mondani.
A kisfiú összehúzta a szemét, s gyűlölettel nézte az idegen legényt, aki most elővette a pipáját a magyarnadrág zsebéből, és elkezdte veregetni a tenyerébe.
A kos meg figyelni kezdett rá s odaballagott a legény csizmájához és felnézett rá, fel a tenyerére, amit a pipán csattogtatott. Még bégetett is egy kicsit, de a legény nem értette, hogy a bagót kéri, csak játszogatott a pipával, s egyre jobban pattogtatta a tenyerébe, a bagót kiszórta, aztán az agyara közé fogta a pipát.
A kos erre elkezdett curukkolni hátrafelé, a kisfiú már látta, mit akar, s lélegzetvisszafojtva leste, megteszi-e?
Hát mikor már jó messze volt a nagy kos, hupp, nekiveselkedett, nekiiramodott és teljes erővel megöklelte a legényt, hogy az váratlan előre bukott orral.
- Mi a fene van evvel a kossal? - kiáltotta az apjok és még segített is, ahogy tápászkodott felfelé a legény.
De a kos nem hagyott békét, újra curukkolt, s újra mégegyszer nekiiramodott a legénynek, aki ingyen se várta az újabb támadást, s még egyszer letérdelt. Éppen Juliska előtt, s ahogy takarni akarta a szégyent, hogy egy kos felöklelte, azt mondta:
- Kisasszony, hé, hát lesz a feleségem?
De Juliska nem tudott felelni, úgy kacagott.
- Mit akar ez a kos? - mondta az apa, és belerúgott a kosba.
- Nem adta néki a bagót, azér - ujjongott a kisfiú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése