Adam Mickiewicz: Beszélgetek magamban

Beszélgetek magamban, ha szól a szám, dadog,
lélekzetem kihágy, a szívem verése vad,
arcom fehér, szemembe szikrák esője csap,
néhány idegen ember megkérdi: hogy vagyok?

Majd suttog, mintha félne, netán meghibbanok:
mig én ágyamra dőlve gyötrődöm napra-nap,
futó álomba lopnám keserves kínomat,
s szívem lidérces álma agyamba vet lobot.

Ugrok, futok, sorolnám, amit rólad tudok,
kegyetlenségedért hogy megvádolhassalak,
elejtek, ujra gyüjtök ezernyi mondatot...

S miért, magam sem értem, ha megpillantalak,
hideg a lelkem ujra, s mint sziklatömb, nyugodt,
mig régi némaságom ismét uj lángra csap.

/Ford.: Fodor András/