Conrad Ferdinand Meyer: Tavasz, te varázslatos!

Aki élő, aki földi,
tavasz üzenete költi:
kit csicsergés tágas égen,
kit felhőcske, fényhabos,
kit pirosló rügy fakadta,
kit egy pajkos illat éppen
vagy rég halott dallamocska -
tavasz, te varázslatos!

Mező vonva zöld selyemmel,
ott kószálunk gyermekemmel,
s hogy maradna csitrim szótlan:
csörgő ér partján tapos -
s mikor bimbók mind bomlóban,
olyankor a néma ajkon,
mind az ifjon, mind az aggon
dal fakadna, kacajos.

Szerelem, üdv, gyönyör, élet:
kútja gyermekem szemének,
itt merítek s kémlelődök,
milyen is fönn a magos -
S látom kéken kék verődött,
égi, földi egybe-játszó,
egyazon reményt sugárzó -
tavasz, te varázslatos!

Szól a kakukk! Kérded, jámbor,
hány esztendőt ád az isten?
Kidalolja - számold frissen!
...Kilenc...tíz...- hamis dalos! -
Ennek nincsen vége-hossza,
tavaszt két marékkal osztja -
Megérem: e szöszke lányból
menyasszony lesz, mirtuszos?

/Ford.: Halasi Zoltán/