Eduard Guber: Lám, újra elillan

Lám, újra elillan az élő
tavasz szava, messzire, halkan:
hullongva szívembe zenélő,
titokzatos, ős bucsu-dallam.

Az otthoni sztyepp! Tovazúgott
egy távoli vész, s leigázta.
Inognak az őszfejű lúcok:
mind marcona éjjeli strázsa.

Elcsüggedek. Omlik-e vélem
ma sírba a kín maradéka?
Újdon tavaszom ha megérem,
majd zsondul-e hangzata néha,

mitől szívem üdvre vidulva,
szent gondolatát úgy idézte,
hogy hallgatag-szomjasan újra
fölérzek e régi zenére?

Halódik az őszbeli rétség,
mily csöndes a néptelen út is!
Még egy kis időt de megélnék!
Ha fájni fog, akkor is, úgy is...

Elillan az élő
tavasz szava, messzire, halkan:
szívembe zenélő
titokzatos ős bucsu-dallam.

Mind marcona strázsa:
inognak az őszfejű lúcok.
A sztyepp susogása
a köd-tavon tovaúszott.

/Ford.: Majtényi Zoltán/