Google+ Followers

2009. szeptember 27., vasárnap

Federico Garcia Lorca: Szonett

Rezgő ezüst, elnyúlt fantomja, mélán
nyöszörgő éji szellő szürke karma:
feltépte régi sebemet, majd némán
elszállt, s a vággyal itt hagyott magamra.

Szerelmi seb, sugározz tiszta fényt rám,
vérforrásom te légy s az élet napja,
mély árok, hol elnémult Filomélám,
fájdalmam alá puha fészkét rakja.

Legyen szívem szédült zsongása mézem,
ha majd a vadvirágok közt kinyúltam,
s szépséged helyett lelked leng fölébem.

A kis csermely meg okkersárgán surran,
hol párás parti fűcsomók tövében
vörös vérem a vándorvízbe csurran.

/Ford.: Faludy György/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5