Nyikolaj Ogarkov: Barátaimhoz

Jöttünk részegítő reménykedéssel,
jöttünk erős lélek szárnyaival,
jót, igazat kívánó szenvedéllyel,
szerelem, álom hívott és a dal,
s az élettel harcra keltünk korán,
erőnk se szántuk a tusa során.
De érlelő megértést nem találva:
legszebb reményeink és álmaink,
mint a levél az őszi hervadásba,
lehulltak, és száradva sárga mind:
s rokonná ölelt minket most a bánat,
mint szél a hervadt levelet s az ágat,
s mint temető, melybe szíveket ásnak:
ó, mennyi érzést, drága arcot, eszmét
temet magába lelkünk mélyen...És most
a zord ész vádjai az eget fenyegessék?
Mit ér a vád? - Alázat vértjébe a lelkünk
felöltözik - hogy így haragtalan békére leljünk.

/Ford.: Váci Mihály/