Paolo Santarcangeli: Homályból

Csak szóbeszéd miatt hagytál el engem -
s máig sem igazából.
Annyit se mondhattam: ne menj, maradj
még.
S most sem segít a szó, hisz
nem tanítottalak meg rámfigyelni.
Magadat is kijátszva lajstromoztad
szemfényvesztéseid: belőlük éltél,
sütkérezvén örökös árulásban.

Szemem izzása voltál
s zene a fékeveszett levegőben.
Megállt a levegő, kihúnyt az izzás -
magam vagyok. De nékem
zene és fény maradsz immár mindörökké.

Csalárd való, túladagolt elixir -
te éltettél sokáig,
majd fényedet kiloptad éjszakámból.

A szám hiába szólal,
ha meghallója nem vagy te szavamnak.
Hang nélkül koldulok az omladékon,
vánszorognak az órák,
éj éjt követ -
mind nekem táruló sír.

Csak éj, csak éj, csak éj van.

Ha nem segítesz: megsemmisít a semmi.

/Ford.: Baranyi Ferenc/