2009. október 5., hétfő

Detlev von Liliencron: Egy kézről

A kéz, mely félve reszketett, ha fogtam
rigódalos, májusi fák alatt,
amely, valami titkos vágy alatt,
egyszer nekem rózsát tépett titokban,

amelyre fénylő, kígyós lánc tapad,
mely este, ha a munkaláz kilobban,
s én megtérek fáradtan, megcsapzottan
fehéren nyújt hűsítő poharat,

mely csöndbe végzett annyi durva gáttal,
mely bánat árvízét hidalta átal,
a hű, a tiszta, a te kezed, -

ó, az pihenjen szívemen, az áldott,
ha elhagyom e siralomvilágot,
az elmúlásom az szentelje meg.

/Ford.: Lányi Viktor/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5