Kirjákné Kovács Emma: Búcsu

Őszi nap fényes szárnyakkal szállott
A magas égre
És rámosolygott a Mindenségre.

Pihent a dombok rozsdásra égett
Színes köpenyén.
Végig villant a völgyek szőnyegén.

Ugy simogatta, csókolta a rét
Hervadt mezejét.
Mint halálra vált édes gyermekét

Fájt a búcsuzás! Reszketve hulltak
Zizegő lobok,
Bánatos fáknak a könnye omlott.

Sirt a völgy ölén sóhajtott búsan,
Susogott a nád:
Beh árván hagytak a vig fiókák!

És sirt a szellő. Kis tilinkóján
Panaszosat fujt,
Hullt lombok között fájva meglapult.

És sirt a szivem. Hisz, nyár sem volt még.
Jajj, végre van már!
Válni tőletek, óh beh fáj... beh fáj!