Robert Browning: Félelmek, aggályok

I
Ím halld: még nem tudtam, s már szerettem
Őt, sosem látott barátomat,
Álmodtam: különb nincs nála egy sem,
S ébredvén reméltem: így igaz.

II

Szép leveleid tán nem csodáltam?
S messze földön híres tetteit?
Távol is tudhatná: egyre várom,
És ha jönne, készen lelne itt.

III

Csalfa ábránd - levelet kapok csak,
Tetteit mások hozták hírül.
Őt magát lefoglalják a jobbak -
Annyi baj! majd reám is sor kerül.

IV

Majd? Sosem tán! Ez bánt: egyre messzebb
Kitolódik. De miért sírok?
Nem ér rá! Csak már maradna veszteg
Sok bolond száj! Hogy mennyit locsog!

V

"Írt? - mondják. - Te értesz az íráshoz?!
Kérj szakértőt! Látatlanban is
Fejét rázva elmondhatja, lásd, hogy
Bármit "küld" barátod, mind hamis!"

VI

"Tettek? Bizonyságod van-e? - hallik. -
Ő, kit nagynak s jónak csak te vélsz,
Ő állítja, hogy így-úgy - de annyit
Bármely férfi végbevinni kész!"

VII
Bár lehetne megcáfolnom őket,
Bár barátom szólna, intene már,
Hogy némítsam el a fecsegőket! -
Fel nem foghatom, hogy merre jár.

VIII

Ne,m baj! Törjenek az ostobák rám,
Egy a biztos: hogy se tűz, se fagy
Nem pusztítja el többé a hálám,
Hogy az igazság enyém marad.

IX

Napjaim betölti majd az álom
Bús-szelíden! Nem feledhetem
Azt a boldog, szent érzést:"Barátom
Boldogabb, mert még övé szívem!"

X

Jaj, de van, ki ily szókkal ijesztget:
"S ha otthon van s játszik csak veled?
Várná, szemed falon át meresztgesd,
S bújócskázik zárt zsaluk megett?

XI

S ha majd mordul szétzavarja álmod,
S rád bőszül, mert nem látsz át falon?
S szól: Én láttam, aki sose látott,
Most lát, s érez mindjárt, mondhatom!

XII

És ha így van, s barátod ördög!
Házán ablak nincs? S ha int, te, ládd,
Boldogan repülsz, nem?" - Csitt! Könyörgök!
És ha éppen - Isten e barát?

/Ford.: Tótfalusi István/