Alecsandri: Csillagocska

Ó,drága csillagocska!A végtelenbe tűntél,
ki egykor úgy ragyogtál,úgy fénylettél felém,
hogy el tudtam feledni mindent,mi kívülünk él,
nem volt a földön ember,csak kettő :te meg én.

Azóta űz a vágyam,hogy hátha megtalálom
a csillagok közt édes,rejtelmes fényjeled.
Világos éjszakákon a messzi égi tájon
a halhatatlanok közt gyakran kerestelek.

Sok év múlt el,sok év jött,de egyre ég a bánat
a szörnyű óra óta,hogy rádborult a rög.
A vágyam el nem alszik,naponta újra támad,
akár a bús öröklét,keservem oly örök.

Ó, tünt szerelmi mámor!Feledhetetlen álom!
Dicsőséges jövendő! Egy percre felragyog!
Mint hulló csillag égett,lehullt a láthatáron,
s kihunyt.Fényes nyomában vak éjszakát hagyott.

S mióta ily kietlen vándorútra keltem,
a kíngyötörte elme csak egy vigaszt talál:
vigasztalan körömből tehozzád száll lelkem,
te messzi csillagocska,mosolygó fénysugár!

Hogy égett szívem érted!Ki mondja el szavakkal!
Ó lelkem édes írja! Igéző messzi fény!
Köröttünk volt az éden.Mily boldog voltam akkor,
nem volt a földön ember,csak kettő: te meg én.

Arannyal ékes álom:ragyogtál életemben,
Bűbájos angyalocska,a szárnyad hófehér.
Eltüntél,mint az illat,mely lenge légbe lebben,
de ittmaradt,imádott emléked egyre él.

Emléked édes álmom,emléked égi mézem,
a hosszú csókok ízét,a fényes,isteni
időket gondolatban gyakorta felidézem,
s életrekelnek újra Velence éjei.

Emléked ritka ékszer,királyi dísze csillog,
és benne bús szívemre hűs balzsamot lelek.
S ha hozzád száll fohászom,szelíd sugáru csillag,
megzendülnek szavammal az égi hangszerek.

Ajándék volt szerelmed,csodás igézetében
ábrándos érzelemmel bolyongtam én veled.
Fogadd szerelmünk édes visszhangjaképpen
a messzi másvilágon e tiszta könnyeket.

/Ford.: Lator László/