Állj! Így, ahogy most látlak - így maradj meg az emlékezetemben mindörökre!
Ajkadról most lebbent el az utolsó, lelkedből lekedzett hang, szemed nem szikrázik s nem ragyog, a boldogság súlyáról elhomályosul, üdvösséges tudatától annak a szépségnek, melynek a kifejezése sikerült neked, s amely után mintha kinyújtanád diadalmas, de elerőtlenedett két karod!
Micsoda fény, a nap fényességénél is tisztább és finomabb ragogás ömlött el egész testeden és ruhád legparányibb redőin?
melyik isten simította hátra, dédelgető fuvallatával, lengedező fürtjeidet?
A csókja ott ég márvány-haloványságú homlokodon.
Itt van a titok - a megnyílt titok, a költészet, az élet, a szerelem titka! És itt van, itt van a halhatatlanság! Más halhatatlanság nincs - ne is legyen. Ebben a pillanatban te halhatatlan vagy.
Elszáll a pillanat - s újra egy marék hamu vagy, egy asszony, egy gyerek... De mit számít ez neked! - Ebben a pillanatban minden mulandó és időbeli felett s minden mulandón kívül álltál. - Ez a te pillanatod véget nem ér soha.
Állj! - s engedd, hogy halhatatlanságod osztályosa legyek, hullasd a lelkembe örökkévalóságod visszaragyogó sugarát!
/Ford.: Áprily Lajos/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése