Báron Margit: A csodálatos rózsafa

Egyszer volt, hol nem volt, messze, messze a nagyváros zajától, szép virágos völgy ölén, kék hegyek koszorujától övezve, ott feküdt egy kedves kis falu, nagy árnyas erdő, zöld rétek, mellette és körülötte minden oly színes és derüs, hogy el sem tudnátok képzelni azt, hogy itt ne csupa boldog ember lakjék.

Hát pedig, bizony itt sem mosolyogtak az emberek, sok baj, bánat közepette éltek, minden nap másiknak a szeméből fakasztott könnyet és a búbánat sötét felhője lebegett az emberek szive felett. Hogy miért? Azt is elmondom nektek!

Nagy erdő kellős közepén lakott egy tündér, annak a kertjében egy sötétvörös, csaknem fekete rózsafa állott. Nem volt ám ez csak olyan közönséges rózsafa, mint amilyent gyakran láthatni a falusi kertekben. Ez a rózsabokor mindennap egy virágot fakasztott, le is szakasztotta azt a tündér és röpült, röpült vele az erdőszéli kis falu felett. Akire aztán lehullott a virág, annak a háta fölé bánat fekete fátyla ereszkedett.

Ma az egyik házban betegedett meg a gazda, másnap a villám csapott le a szomszéd kertjébe, majd a göndörhaju kis Juliska esett bele a kis patakba, hogy csaknem belefulladt. Igy minden nap meghozta a maga baját-buját, a kis falu népe nem tudta, mi az oka ennek, csak ugy roskadozott a sok csapás alatt, hogy már alig tudta elviselni.

Volt az erdőszélen egy kis ház, abban lakott egy szegény özvegy kicsi fiával, a kis fiucska el-eljárt az erdő mélyébe, szeretett ott a bokrok alján csendesen eljátszadozni: bogyókkal, gombákkal, apró tobozokkal, ugy hogy sokszor egész naphosszat az erdőben bujkált.

Egyszer megint ott járt-kelt a sűrüségben, mikor véletlenül a tündér kertjébe tévedt. Nézi a furcsa rózsafát, hát csak ámul-bámul:

-          Milyen fekete a virágja! – szólalt meg hangosan a gyermek.

Pedig bizony vesztére tette, mert a rossz tündér ott termett egy szempillantás alatt mellette, nem sokat törte a fejét, hanem leszakasztotta a rózsafa egyetlen virágát és odahajitotta a kis fiucska felé.

Aztán mint aki jól végezte dolgát, otthagyta egyedül a fiut. Előbb az ijedtség, majd a hideg borzongás érzése vett erőt a gyermeken, érezte azután, mint váltja fel a hideget a folyton erősbödő meleg, egyszerre forró láz futott végig a testén és ellankadva hevert a bokrok mellett.

A láz erősen gyötörte, a gonosz tündér rontása vett erőt rajta. Lázálmában ujra látta, amint a tündér feléje hajitja a virágot és most ugy érezte, mintha a fekete rózsa lenne minden bajnak az okozója. Önkivületében, amint a bokor mellett feküdt, tépni kezdte annak leveleit, ágait, majd letördelte lassanként az egész bokrot, ugy, hogy a gyökerekig csupaszon meredeztek a növény roncsai. Egyszerre alábbhagyott a láz, az esti harmat felfrissitette az elgyöngült kis gyermekfejet és jólesőn érezte, hogy ismét egészséges.

Amint ott áll és nézegeti a bokor helyét, egyszerre csak szemeláttára kihajt friss, üde zöld szinben a letört ágacska, előbb vékony, gyenge, akár a friss kis palánta, azután szépen megerősödik, kibujnak rajta a rügyecskék, kifakadnak a gyenge kis levélkék, majd bimbócskák képződnek és amint a nap biborszinü alkonyi sugára rávilágit, egyszerre virágba borul az egész fácska. De most halvány rózsaszinü, sok-sok rózsa nyilik, nyiladozik rajta, egyik szebb, mint a másik. Le is töri az egyik gyönyörü rózsát a fiucska, persze, hiszen anyácskának kell vinni egyet mutatóba, bizonyára aggódik is már érte, hogy ily soká elmaradt.

Gyors futással igyekszik hazafelé, sötét van már, bizony jó, hogy eléri kis házacskájukat, anyja kitárt karokkal fut feléje:

-          Hol maradtál ilyen sokáig, fiacskám, már mindenfelé kerestelek, ugy szomorkodtam már miattad, bajtól féltettelek, kedvesem – szólt az édesanyja.

-          No de most már ne busuljon, édesanyám – mondta a fiu és átadta a gyönyörü rózsát anyjának.

A szegény özvegy szeme felragyogott, a szivét drága melegség járta át, amint a virágot kezébe vette.

-          Oh, de szép, fiacskám! Köszönöm ezt a szépséges virágot – örvendezett és átölelte egyetlen fiacskáját.

Erre a fiucska elmesélte anyjának, hogy miért késett oly sokáig, elmondotta, hogy mint vetette feléje valaki a fekete virágot, hogy lett attól beteg és hogy gyógyult meg szépen, hamarosan, amint a bokor kihajtott, kivirágzott előtte.

-          Lásd, édes fiacskám, most elteszem ezt a szépséges rózsaszálat annak örömére, hogy ismét egészségesen hazajöttél.

Ugy is tett a szegény asszony, ahogy mondta. Ápolta szépen a virágot, nem is hervadozott az – és a bánat, szomoruság bizony nem ütött tanyát sohasem az özvegy házában. Éldegélt szépen a fiával és a gonosz tündér hiába akart bosszut állni a gyermeken, hiába hajitotta feléje a bokor virágait, a gonosz varázslat most már megtört: akire a rózsaszinü, illatos szirmok ráhullottak, arra boldogság és öröm várt. A fekete rózsafa elpusztult mindenkorra és helyette öröm és áldás virága fakad most a szépséges rózsabokron.