A
bögöly meg a szúnyog éktelenül dicsekedtek a pusztai gémeskut káváján.
-
Nekem sokkal jobb dolgom van, mint neked –
kérkedett a bögöly. – A járomba fogott ökör testén lakmározom és senki sem
háborgathat. Addig maradok ott, amíg kedvem tartja.
-
Én meg az alvó gulyás vérét szivom – tromfolt rá
a szúnyog.
-
Tudod mit? – inditványozta a bögöly – ma mulassunk
együtt. Szálljunk a komondor fejére, az is alszik.
-
Jó – hagyta rá a szúnyog.
Úgy
is tettek.
A
jófülü kutya azonban alattomos sanditással figyelte beszédjüket. Meg se
moccant, amig rá nem szálltak. Akkor kaffantott egyet s a két dicsekvő ugy
eltünt a világból, mint a földig vágott szalmaszál árnyéka.
-
No, a hangotok után nagyobbaknak gondoltalak
benneteket! – morogta a Bundás. – Legalább akkorák lettetek volna, mint az
arcátlanságotok, akkor jóllaktam volna veletek. Igy mozdulni sem volt érdemes
miattatok, adta haszontalan szószátyárjai!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése