Berda József: Te vagy az, menj oda hozzá!

I.

Ne szégyeld, menj oda hozzá: hisz
te vagy ő. A te himporos árnyékod
az a hanyagruháju kamasz, ki
oly tétlenül áll ott az utcasarkon,
mintha rég maghalt édesanyját
várná vissza s nem tudja maga sem,
miért esik  oly jól most ide-oda
néznie kéken-csillogó furcsa szemével.

II.

Arcának lelkét látod-e?
A képzelet hirtelen villáma
feszül ki rajta: öröm és fájdalom
különös tájaival beszél. Félrecsapzott
szőke haján még lángol a nap:
csupa vér és lélek ő lásd, ki
komoly szavakkal nem öli magát még.

III.

Te vagy, te vagy, menj oda hozzá,
öleld meg őt, borulj a nyakába.
Csókra ért szája a te szád:
pünkösdi rózsa,
mely rózsaszin lázban ég még,
mintha csak első kedvesére várna,
kit, mint édesanyját egykor,
ugy megcsókolná meg most a szegényt…

Menj oda hozzá, szólitsd meg őt!