Lőrinczy György: Az élet

Szépen kezdődött! Dús mezők felett
Pacsirta szólt, pillangó röpdesett:
Gyöngyvirág nyilt pünkösdi hajnalon,
Gólya fészkelt kéményen, templomon:
Hegyen-völgyön s a rónán szanaszét
Patak csacsogott s hallgatott a rét.

*

A folytatás is szép volt: a nyár, a dél!
Felhők dörögtek…duruzsolt a szél…
Bor gyöngyözött, szilaj kedvet szikrázva
Arany serlegbe, szittya fakupába:
De szivünk lágyan, térdenállva esdett
Első csókot és – örökhű szerelmet.

*

Dalolt a pöröly. Játszottak az álmok…
Uj délibáb kergetett délibábot:
Jött száz csalódás, illant száz remény,
Árnyék borult ránk ábrándok delén,
S könny és mosoly közt sóhajtottunk mélyet:
Szép a világ, de csúf – az élet!

*

Meddő küzdésnek, csúnyának látszott!
Kék madárt várni: a boldogságot!
Csak várni! Várni! S a szörnyü folyam,
Az Idő röpül, hömpölyög, rohan:
Ezüsthabokban hullámzik a víz
S reményt, csalódást elringatva visz!

*

Mindent elvitt! Minden elfogyott! Vége!
Nem virrad többé hajnal vak éjre!
Nem álmodik a sziv, nem zeng a dal,
Elsorvadt a vágy, elhalt a sóhaj!
A tűz kihamvadt, serlegünk borából
Nem gyöngyözik föl rózsaszinü mámor!

*

A vég! A vég! Elválni! Menni!
Rejtelem vár: bús, néma semmi!
Nézünk bámészan előre, hátra,
Eltünt derübe, jövő homályba.
Előttünk órák…mögöttünk évek…
Keserü bánat, ami elkésett:
Csúf a világ, de szép – az élet!