Garai Péter: Gólyák és libák

Augusztus vége volt, a nap még melegen sütött, és a fű hibátlanul zölden terítette be a rétet. De az ősz láthatatlan közeledtét a gólyák már érezték, őket nem csapták be a csalfa napsugarak. Párosával érkeztek a rétre, kitárt szárnyuk szinte csak siklott a levegőben, egy piros bot elől, kettő hátrafelé: a csőrük és a lábuk.

Gyülekeztek. Egymást várták, hogy összeálljon a csapat, a hideg elől menekülők csapata. S ha már mindenki megérkezett, irány Afrika, irány az éltető meleg!

Egyenlőre azonban csak sétálgattak a réten, többnyire párosával, időnként nagyobb csoportokba verődve, kicserélni a híreket, beszélgetni a régi, nagy utazásokról, bátorítani az először útnak induló, fiatal madarakat. Már hívta őket második hazájuk, várta őket a végtelen ég, nem maradhattak hát sokáig. Csak egymással törődtek, szinte észre sem vették a rét többi élőlényét.

Pedig ez a rét a libák ebédlője is volt egyben. Libalegelő. A ludaknak eleinte nem tetszett, hogy meg kell osztaniuk asztalukat az új jövevényekkel. A gúnár el is indult egyszer néhány gólya felé, támadóan előreszegzett nyakkal, fenyegetően rikácsolva. Ám a gólyák nem menekültek el. A támadó irányába fordultak. Olyan hosszú, hegyes volt a piros csőrük, hogy a gúnár igyekezett a támadást – tekintélye érdekében – csupán gyakorlásnak színlelni, és visszatérni társai közé.

A libák később rájöttek, hogy a vendégek nem legelik le előlük a friss füvet, így aztán barátságosabbak lettek, de összebarátkozni sohasem tudtak.

-          Olyan magasan hordják a csőrüket – mondogatták egymás között.

-          Meg mindenféle kígyót, békát összeszednek! Fujj! – tették még hozzá.

-          Ha akarnánk, mi is repülhetnénk Afrikába! – hallatszott másfelől.

-          Másról sem tudnak beszélni, csak a repülésről!

Egész nap erről folyt a szó a libák között, reggeltől estig sem tudták megunni. A gólyák nem beszélgettek a libákról. Minek is: előttük a nagy út, rendkívül elfoglalta őket a készülődés.

De a faluszélen más állatok is éltek. Két tehén legelte békésen a füvet, ráérősen megrágva minden falatot.

-          Nézd, milyen szép! – szólt közbe az egyik liba, miközben az egész libafalka igyekezett közelebb húzódni a gólyacsoporthoz. Megpróbáltak közéjük vegyülni. A magabiztosabbak már ilyeneket mondogattak társaiknak:

-          Na, ha most erre jár valaki, bizonyára megcsodál minket is!

Egy másik liba még meg is toldotta:

-          S örömében így kiált fel:”De szép madarak szálltak a rétünkre!”

A libák kihúzták magukat a gólyák között, s pipiskedve lépdeltek nagy lúdtalpaikon. A beszédesebb tehén meg is jegyezte:

-          Ezek a buta libák! A végén még azt hiszik, hogy ők is költözhetnek Afrikába!