Heinrich Vogel: Isten adventi népe

Isten adventi népe
vígan dalolva megy,
a csillag örök fénye
ragyog fejük felett.

Pusztán fut sose járt út,
s fénylik az éjszaka:
hűséges útitársuk
Isten szép csillaga.

Bölcsekkel, pásztorokkal
a céljuk: Betlehem.
Éhen, száraz torokkal...
Szívükben béke benn.

Az istállóba érve:
előttük jászol-ágy,
s zengik, leesve térdre,
szívük imádatát:

Üdvöddel, égi Gyermek,
biztass meg, adj erőt!
Kint éj sötétje terjeng
az istálló előtt.

Sok baj, sok bűn a terhünk,
vedd el, mi földre nyom.
Üdítsed föl a lelkünk,
isteni irgalom!

Vedd kedvesen e gyönge
dicsérő énekünk...
Bár tetszésedre lenne
mindvégig életünk!

Szeretnénk énekünknek
szebb hangot és erőt...
Meglesz, ha jő az ünnep
szent trónusod előtt.

Hadd járjuk addig is még
Veled utunkat itt...
Élet, halál, öröklét
csak Véled boldogít!

/Ford.: Szénási Sándor/