Kósa Ede: Ablakomnál

Ablakomnál rózsafákon
Hajnalonként zeng az ének:
Vig madárnak énekénél
Szállnak fölöttem az évek.
Kertem fái közt bolyongva
Hullanak rám a virágok…
S átölelnek lágyan, enyhén
Édes vágyak, fényes álmok.

Madár-dalon elmerengve,
Lelkem nyügző féke tágul:
Bibor fényű hajnalával
Előttem a mult kitárul,
Mult időm zengő vidékin
Csüggedt lelkem ujra éled…
S hű szerelmem zeng dalában
Párja-vesztett fülmilének.

A menny tiszta kékje csillog
Mindenütt ott a virágon:
Csillag fénylik álmaimnál,
Álmodozva rózsa-ágyon.
Rám boruló holdas éjben
Annyi kellem, annyi báj van…
Szerelemre tanit minden
A természet templomában.

Boldogságtól ittasulva
Lelkem a magasba szárnyal,
Ablakomnál hajnalonként
Ha megzendül a madárdal.
Mult időm zengő vidékén
Csüggedt lelkem ujra éled…
Míg a sziv szerelmet ápol:
Csak is addig szép az élet!