A kis kakasnak szép
pepita, kendermagos ruhája volt és ott lakott a Városliget mellett egy magas
keritéssel bekeritett házban. Ez a kerités olyan magas volt, hogy a kis kakas
sehogyan sem láthatott ki rajta. Hiába állt fel a szemétdombra, hiába
nyujtogatta a nyakát, mindig csak a deszkapalánkot látta, meg az eget.
Éppen ezért igen-igen
busult a kis kakas. Bár megvolt neki mindene, szerették is, becézték is,
ellátták mindenféle jóval, kenyérmorzsával, édes süteménnyel, sőt még
gyümölcsöt is kapott, mégis elégedetlen volt. Azt szerette volna tudni, hogy mi
van odakint az utcán, hogyan mulatnak a városligeti bódék és a mutatványosok
között az emberek.
A gazdája ugyanis
mutatványos volt s a Burkus kutya, meg a Maxi, a papagáj, akik a mutatványokban
résztvettek, esténként elmesélték neki, hogy mi mindent láttak s még a hasukat
is fogták, ugy nevettek, mikor a százötven kilós szakácsné, a Tercsi néni
versenyt futott a kengyelfutóval.
A kis kakas
gondolkodott, törte a fejét, hogy hogyan láthatná ő mindazt, amit a Burkus, meg
a Maxi mesélnek neki. Próbált ő kibujni a kapu alatt, de nem lehetett. A
gazdája meg nem engedte ki, mert féltette, hogy a tömegben elveszik.
Egyik napon azután
nagyon merész és nagyon huncut dologra határozta el magát.
A gazdája a
mutatványosság mellett léggömböket is árult. Sok-sok kis léggömböt kötött a
zsinegére s mikor a kezébe vette a zsinór végét, a tarka, színes kis gömbök
olyan szépen törekedtek fölfelé, hogy láttukra a gyerekeknek csak ugy dobogott
a szivök.
Ezeket a szép kis
léggömböket használta fel a kis kakas a terve megvalósitásához.
Bolond kis eszével
ugy határozta, hogy majd a gömbök segitségével kiviteti magát az utcára. Ott
leszáll vele, a gömböket a kapufélfához köti, mikor aztán már megnézett és
látott mindent, a gömbökkel ismét beviteti magát az udvarra.
Előre örült, hogy a
gondolata révén milyen egyszerüen meglátja majd a világot.
Alig várta, hogy a
gazdája déli pihenőre hazajöjjön.
Haza is jött az a
pontos időben s mielőtt az asztalhoz ült volna, szokása szerint a léggömbök
zsinegét odakötötte a szék lábához, hogy el ne szálljanak, mialatt az ebédjét
eszi.
A kis kakas csak erre
várt. Mikor a gazdája már jól belemelegedett az evésbe, odament a székhez, a
csőrével szépen kioldozta a zsineget, a végét a hóna alá csavargatta, azzal
utcu neki, elengedte a léggömböket. A léggömbök persze hirtelen felszálltak s
vitték magukkal a kis kakast, mint a gondolat.
Mindez olyan hirtelen
történt, hogy a kis kakas csak akkor tért magához, mikor már a házak felett
járt. Rettenetesen megijedt, rémülten csapkodott a szárnyaival és segitségért
kiabált.
A Burkus vette
legelőször észre, mély hangon figyelmeztette gazdáját:
- Hup, hup! Viszi a
léggömb a kis kakast!
A Maxi rikácsolt:
- Fogjátok meg!
Fogjátok meg! Kuku-ri-ku!
Az ember is szaladt,
hogy megfogja valahogyan a léggömbök zsinegjét, de már későn volt, mert a
léggömbök magasan jártak és vitték a kis kakast mindig magasabbra és
magasabbra.
Ott aztán hirtelen
rémes dolog történt. A vergődő kakas szárnyai alól kicsuszott a zsineg, a
léggömbök tovább szálltak, a kis kakas meg zuhant lefelé, mint az elejtett kő.
Burkus és Maxi
ijedtökben még a szemüket is behunyták s mikor ujra kinyitották, a pepita ruhás
kis kakas már ott feküdt az udvaron élettelenül. Halálra zuzta magát.
Burkus odament hozzá,
megszagolta, azután busan mondta Maxinak:
- Hup, hup! Látod,
papagáj pajtás! Igy jár az, aki nincs megelégedve a maga sorsával.
És megsiratták az
elégedetlen kis kakast.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése