Paul Verlaine: Egy özvegy férj beszél

Egy kis csoport a tengeren…
Mily tengeren? Könnyeim árján.
Maró széltől könnyes szemem
a szorongás nagy éjszakáján
páros csillagfény odafenn.

Egy ifjú asszony s már nagyocska
fia egy bárkán: nincs velük
evezős, nincs árboc s vitorla,
köröskörül víz mindenütt…
Egy asszony és egy kis fiúcska!

Az orkán kellős közepén!
Anyjába fogódzik a gyermek,
s a nő esze nincs már helyén…
se hall, se lát, árnak, szeleknek
irgalmában bízik szegény.

Bízzál Istenben, balga nő, te,
higgy jó Atyánkban, kisgyerek.
Szivem fentről jelzi előre,
hogy a pusztító förgeteg
elül, halld gyermek, s balga nő, te!

Béke nektek a tengeren,
a jámbor könnyek óceánján!
Ragyog az égen két szemem,
a nyugalomnak éjszakáján
két őrzőangyal odafenn.

/Ford.: Kálnoky László/