Paul Verlaine: A kürt szava az erdő felé csap

A kürt szava az erdő felé csap,
s fájdalma olyan, mintha árva volna,
és elhal a domb aljára lefolyva,
hol a kóbor szél kurtán felugat.

A farkas lelke sír az alkonyat
felé e hangban, s a nap úgy hajol ma
a földre, oly hizelgőn haldokolva,
hogy szivet tép és mégis elragad.

S hogy még tompább legyen a gyász, a szép és
halk hó, mint vattarostok, sürü-tépés,
hull-hull a vérző alkonyaton át.

És mintha az ősz halk sóhaja lenne,
oly enyhe az ég s az egyhangu este
melyben a táj becézi bánatát.

/Ford.: Szabó Lőrinc/