Paul Verlaine: Óvatosság

Csak halkan. Fogd kezem. Ülj le mellém ide,
ez órjás fa alá, melynek lombsátorában
a hold cirógató fénye fehérlik lágyan,
míg elfullad a szél végső lehellete.

Süsd le szemed. Csak ülj. Ne gondolj semmire.
Álmodj. Fürtünk bagoly súrolja a homályban.
Hadd fusson örvtelen, amerre vonja vágya,
az illanó gyönyör s a szív múló heve.

Remélni is feledj. Csak csendesen, szelíden,
hogy folytathassa majd szíved és a szívem
e csöndet és a nap derűs enyészetét:

hallgassunk. Meg ne törd ez éji békességet:
nem jó zavarni, ha becsukta már szemét,
a vad Természetet, e néma Istenséget.

/Ford.: Szabó Magda/