Paul Verlaine: A táj az ablakok keretében

A táj az ablakok keretében bolondul
szalad hátrafelé, s a tűnő lombokon túl
mezők sora, patak, égbolt és búzavetés
vágódik vissza a szilaj örvénybe, és
sok nyurga táviró-oszlop: huzaluk ingó
névaláirás és különös kacskaringó.

Vízgőz s szénfüst szaga, sustorog a kazán:
csörgés, mintha ezer láncravert vad titán
üvöltene, akit csattogva ver a korbács:
és hirtelen egy-egy elnyúlt bagolyrikoltás.

Mit bánom én e szörny lármát? Szememben itt
az édes látomás, mely bűvöl és derít,
az édes hang tovább biztat, susogva, halkan,
S Neve, szép, nemes és csengő Neve a zajban
tovább zeng bennem: itt ring, forog szüntelen
a durva ércvagon ütemén, édesen!

/Ford.: Szabó Lőrinc/