Robert Graves: Hellén fiai ( görög mítosz)

Hellén, Deukalión fia, Orsziészt vette feleségül, és Thesszáliában telepedett le, ahol legidősebb fia, Aiolosz követte a trónon.

Hellén legfiatalabb fia, Dórosz, a Parnasszosz hegyére költözött, s ott megalapította az első dór községet. A második fiú, Xuthosz akkor már Athénba menekült, mivel fivérei tolvajlással vádolták. Itt feleségül vette Erektheusz leányát, Kreuszát, aki két gyermeket szült neki: Iónt és Akhaioszt. Vagyis a négy leghíresebb hellén törzs, az ión, az aiol, az akháj és a dór mind Helléntől szármatott. Xuthosz azonban nem boldogult Athénban: amikor Erektheusz halála után őt választották döntőbírónak, legidősebb sógorát, a második Kekropszot nyilvánította a trón jogos örökösének. Döntése nem nyerte meg a nép tetszését, s Xuthoszt száműzték a városból. A most Akhaiának nevezett Aigialoszban halt meg.

Aiolosz elcsábította Kheirón leányát, Theiát, a jósnőt, akit sokan Thetisznek is neveztek, s aki Artemisz társaságában szokott vadászni. Theia félt, hogy Kheirón szigorúan megbünteti, ha megtudja, hogy állapotos, de nem mert segítséget kérni Artemisztől. De Poszeidón, aki szívességet akart tenni barátjának, Aiolosznak, átmenetileg kancává változtatta Theiát, s Euippének nevezte el. Miután megellette csikaját, Melanippét, Poszeidón a csikót visszaváltoztatta kislánnyá, Theia képét pedig a csillagok közé emelte. Most ő a Ló csillagkép. Melanippét  Aiolosz vette magához, átkeresztelte Arnének, és bizonyos Deszmontész gondjaira bízta, aki boldogan örökbe fogadta a kislányt, mert nem volt neki gyermeke. Kheirón minderről semmit sem tudott.

Poszeidón állandóan figyelemmel kísérte Arnét, s mihelyt a leány fölserdült, azonnal elcsábította. Amikor Deszmontész rájött, hogy a leány terhes, megvakította, bezárta egy üres sírkamrába, és éppen csak annyi kenyeret és vizet adott neki, hogy életben maradjon. Arné a sírkamrában szülte meg ikerfiait. Deszmontész szolgái gazdájuk parancsára kitették a gyermekeket a Pélion-hegyre, hogy falják fel őket a vadállatok. Egy ikáriai pásztor azonban megtalálta és megmentette az ikreket. Egyikük annyira hasonlított anyai nagyapjára, hogy elnevezték Aiolosznak. A másiknak meg kellett elégednie a Boiótosz névvel.

Közben ikária királya, Metapontosz megfenyegette meddő feleségét, Theánót, hogy ha egy éven belül nem szül örökösöket neki, elválik tőle. Miközben férje nem volt otthon – elzarándokolt egy jósdába -, az asszony a pásztorhoz folyamodott segítségért. Az neki adta a talált gyermekeket, s mikor Metapontosz hazatért, az asszony azt állította, hogy az ikrek az ő gyermekei. Később – bebizonyítva, hogy mégsem meddő – ő maga is szült az urának két ikerfiút. A talált gyermekek azonban, isteni származásúak lévén, sokkal szebbek voltak, mint az ő ikrei. Mivel Metapontosznak nem volt oka kételkedni benne, hogy Aiolosz és Boiótosz tőle származnak, továbbra is ők maradtak a kedvencei. Theánót elfogta az anyai féltékenység, s amikor Metapontosz ismét eltávozott hazulról – ezúttal azért, hogy áldozatot mutasson be Artemisz Metapontina szentélyében -, megparancsolta fiainak, hogy menjenek el vadászni bátyjaikkal, s mintha véletlenségből történne, öljék meg őket. Csakhogy Theánó terve meghiúsult, mert Poszeidón segítségére sietett fiainak, amikor felvették a harcot a támadókkal. Aiolosz és Boiótosz a két fiú holttestét visszavitte a palotába. Mikor Theánó meglátta, hogy jönnek, egy vadászkéssel megölte magát.

Erre Aiolosz és Boiótosz nevelőapjukhoz, a pásztorhoz menekültek, ahol Poszeidón személyesen fedte fel előttük származásuk titkát. Utasította őket, hogy szabadítsák ki anyjukat, aki még mindig a sírkamrában senyved, Deszmontészt pedig öljék meg. A fiúk késedelem nélkül engedtek a parancsnak. Poszeidón visszaadta a kiszabadított Arné szemevilágát, és az anya két fiával együtt visszatért Ikáriába. Amikor Metapontosz megtudta, hogy Theánó becsapta, feleségül vette Arnét, szabályszerűen örökbe fogadta fiait, és megtette őket örököseinek.

Néhány évig nem volt semmi baj, de aztán Metapontosz elhatározta, hogy elválik Arnétól, és újra nősül. Az ezt követő perpatvar során Aiolosz és Boiótosz anyjuk pártjára álltak, és megölték az új királynőt, Autolütét. Emiatt azonban kénytelenek voltak lemondani a trónra való igényükről és elmenekülni. Boiótosz Arnéval együtt nagyapjának, Aiolosznak palotájában talált menedéket. Aiolosz átengedte neki királysága déli részét, amelyet ettől fogva Arnénak neveztek. Az ott lakókat még ma is boiótoknak hívják. Két thesszáliai város is fölvette Arné nevét. Az egyikből később Khairóneia lett.

Közben Aiolosz számos barátja társaságában nyugat felé hajózott, és elfoglalta a Türrhén-tengeren a hét Aioliai-szigetet. Az istenek kedvence lett, s mint a szelek őre vált ismertté. Liparán, egy csupa- szikla úszó szigeten lakott, ott tartotta elzárva a szeleket. Felesége, Enareté, hat fiút és hat leányt szült neki, s boldogan éltek együtt egy rézfallal bekerített palotában. Örökké lakomáztak, énekeltek, szórakoztak, míg egy szép napon Aiolosz fel nem fedezte, hogy legfiatalabb fia, Makareusz, együtt hált nővérével, Kanakhéval. Borzadály fogta el, a vérfertőző szerelem gyümölcsét a kutyák elé hajította, Kanakhénak pedig egy kardot küldött, amellyel a leány engedelmesen meg is ölte magát. Csakhogy Aiolosz később rájött, hogy többi fia és leánya – mivel senki sem figyelmeztette őket, hogy az emberek vérfertőző viszonya nem tetszik az isteneknek – tudatlanságában ugyancsak párokat alkotott, és férjnek meg feleségnek tekintett magát. Hogy ne sértse meg Zeuszt, aki a vérfertőzést az olümposziak kiváltságának tartja, Aiolosz felbontotta e házasságokat, és életben maradt fiai közül négynek megparancsolta, hogy vándoroljon ki. A fiúk át is költöztek Itáliába és Szicíliába, ahol mindegyikük alapított egy-egy híres királyságot, és erényességben és igazságosságban vetekedett az apjával. Csakhogy az ötödik és egyben a legidősebb fiú maradt otthon, hogy Aiolosz utódja legyen Lipara trónján. Egyesek szerint azoban Makareusznak és Kanakhénak maradt egy leánya, Ampissza, aki később Apollón szeretője lett.

Zeusz azért tartotta elzárva a szeleket, mert attól félt, hogy ha nem vigyáz rájuk, egy szép napon még elsöprik és a levegőbe röpítik a földet is, meg a tengert is. Héra kívánsága volt, hogy Aiolosz őrizze őket. Csak egyenként volt szabad kiengednie őket, saját belátása szerint, vagy valamelyik olümposzi istenség jól megfontolt kérésére. Ha vihar kellett, Aiolosz beledöfte lándzsáját a sziklák oldalába, és az így keletkezett lyukon tódultak ki a szelek, amíg el nem zárta a lyukat. Aiolosz olyan meggondoltan és ügyesen végezte feladatát, hogy amikor végórája közeledett, Zeusz nem küldte a Tartaroszba, hanem trónra ültette a Szelek Barlangjában. Még most is ott van. Héra azt állítja, hogy Aiolosz felelősségteljes munkaköre feljogosítja az istenek lakomáin való részvételre. A többi olümposzi isten azonban – különösen Poszeidón, aki a tengert és a fölötte levő levegőt a maga tulajdonának tekinti, és nem hajlandó elismerni, hogy bárki másnak joga volna viharokat támasztani – betolakodóként bánik vele.

/Ford.: Szíjgyártó László/