S. F. M.: A hálás hópihécske

Mikor az Úr földünkön a virágokat megteremtette, mindeniknek különböző sok szép színt  is adott. A rózsa, mint a virágok királynője, igen sokféle színt kapott. Mai napig is mindenféle színekben pompáznak a rózsák. Más kerti, erdei és mezei virágok is sokféle színt kaptak az Urtól.

A teremtés nehéz munkájában ugy elfáradt az Úr, hogy mikor a vizet és a hópihét megteremtette, azoknak már nem tudott uj színt hirtelenében kigondolni, hanem a viznek azt mondta:

-          Te áttetsző szép tiszta leszel és mindig visszatükrözöd mindennek a színét, ami körületted, feletted vagy alattad van.

A hópihének meg azt mondta:

-          Szállj, szállj hópihécske virágról virágra és kérj tőlük egy színt kölcsön vagy ajándékba, hiszen némelyikre nagyon is pazarul hintettem a színpompát.

Szót fogadott a kis hópehely és szállt, szállt virágról-virágra, mindeniktől szépen kért egy színt.

-          Adjatok ajándékba vagy csak kölcsön egy színt nekem, amig az Úr kigondol részemre is egy szép uj színt.

De bizony sokáig sehol se kapott. A büszke rózsák azt mondták:

-          Hová gondolsz hópihécske, hogy mi lemondjunk szép színeinkről? Nem azért teremtett az Úr a virágok királynőkének, hogy bármelyikünk is színtelenül nyiljon ki…szállj csak tovább, keresd máshol a szerencsét.

És szállt a hópihécske a szép liliomokhoz és ezeknek is elmondta az ő nagy baját és szépen kérte őket:

-          Adjatok csak egy színt nekem, hogy mint a télnek kisérője, ne legyek színtelen.

De bizony a liliomok sem adták oda színüket. A fehér királyliliom azzal védekezett:

-          Engemet a szép fehér színemért visznek majd a kislányok a templomba, dehogy is adom én neked a színemet oda…

A kék és a sárga liliomok is ugy vélekedtek, hogy ők se lehetnek színtelenek, mert nemcsak a kerteket diszitik, hanem a nádas tavakat is.

Szállt, szállt a hópihécske egyik kerti virágról a másikra, de egyik sem adta színét oda, mindenik talált valami kifogást a maga védelmére. A kertekből a mezőre szállt ki a hópihécske, de ott sem kapott színt A pipacs és a buzavirág azt mondották:

-          Ha mi odaadjuk színeinket, akkor az aratáskor nem lesz miből koszorut kössenek az arató-ünnepélyre a leányok…

Szállt, szállt a hópihécske az erdőkbe és sikertelenül kért már sok erdei virágtól színt, amikor fáradtan megpihent egy bokron és felsohajtott:

-          Hiába minden kérés, egy virág sem adja nekem a színét!

Éppen egy szép kis fehér hóvirág nyiladozott a bokor alján és részvéttel hallotta a hópehely bánatos panaszát. Fel is szólt hozzá kedvesen:

-          Ha az én kis fehér színem jó lez, szivesen neked adom!

Megörült a hópihécske nagyon ennek, megköszönte a hóvirág ajánlatát és boldogan szállt vissza a jó Istenhez és ott elmondta:

-          Van már színem, jó Istenem: nekem adta fehér színét a hóvirágocska!

Megörült az Úr, hogy akadt a sok virág közt egy jószivü is, és jutalmul meghagyta a hóvirágnak nemcsak szép fehér színét, hanem megparancsolta a hópehelynek, hogy bármilyen tömegben fog a földre lehullni: a hóvirág szirmait sohasem szabad elfagyasztania, mint a többi más virágokét, sőt meg kell védenie a fagytól.

És a hópihécske megtartotta a jó Isten parancsolatát. Minden virág szirma elfagy a hótól, de a hóvirág szirmocskája vidáman nyilik a fehér hótakaró alatt is.