Bácsy Tibor: Apókám, mért olyan fehér a hajad?

Fiacskám, egyszer én is voltam
Piros virágu, illatos tavasz,
Virágot szedtem dús mezők ölén
S másztam napcsókos sziklák peremén.

Azután nyár lett, termő melegvérü.
A kis palántából erős fává nőttem
S az idő csak telt, mulott mögöttem.

A nyárra ősz jön, lehull a virág,
Már érett termést kinál a faág
És odaadja gyümölcsét a nyárnak,
Ez a sorsa – fiam – minden faágnak.

Majd lassan sárgulni kezd a falevél,
Később lehull, lefujja a szél,
Aztán egy reggel puha melegséggel,
Száll a sok hópehely szerte-széjjel
És fehér ruhája lesz a sok, sok fának,
Ezért oly fehér a haja nagyapókának.