Császár Ferenc: Rózsák és tövisek ( részlet)

2.

Nem kell, leány, szerelmed,
Bár volna édesb, mint
Sajó völgyén szedett méz:
Mert üdve közt feledném
Lelkem sebét, s reményim,
Szent vágyaim halálát!

Nem kell borod, Hegyalja,
Bár istenibb ital nincs
A széles, nagy világon:
Mert lángja közt feledném,
Hogy nem szabad vigadnom,
Míg lelkemen a nagy seb,
Míg vágyaim, reményim
Halott gyanánt pihennek.

Ha egykor azt megérem,
Hogy égető sebemre
Szent balzsamát kiönti
A sors kegyes kezével:
S ha vágyaim, reményim
A sírlepelt levetve,
Fölélnek új erőben:
Akkor, leány, szerelmed,
S te lángborod Hegyalja,
Nagy kincs gyanánt leendnek
Az én derült szivemnek.